Reuters felmérés: végéhez ér a kamatcsökkentések sora
Hétfőn végéhez ér a jegybanki pkamat csökkentésének 2009 júliusa óta megszakítás nélkül tartó sorozat – derül ki a Reuters felméréséből.
Hétfőn végéhez ér a jegybanki pkamat csökkentésének 2009 júliusa óta megszakítás nélkül tartó sorozat – derül ki a Reuters felméréséből.
Hétfőn megakad a Magyar Nemzeti Bank 10 hónapja tartó kamatcsökkentési sorozata − vélekednek a Portfolio.hu által megkérdezett piaci szakértők. A fő érv a globális befektetői környezet érezhető romlása, ám több szakértő a felálló kormány szándékaival kapcsolatos növekvő bizonytalanságot is megemlítette.
Az új kormány öt eszközzel kívánja segíteni a pénzügypolitikát: a bürokrácia és az adószint csökkentésével, belföldi piacteremtéssel, az uniós források gazdaságba való átcsoportosításával és olcsóbb hitellehetőséggel − mondta Matolcsy György kijelölt nemzetgazdasági miniszter a költségvetési bizottság keddi ülésén.
A monetáris tanács hétfői ülésén 25 bázisponttal 5,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.
A javuló gazdasági kilátások, a pozitív piaci hangulat és az erős forint növeli a jegybank mozgásterét további óvatos kamatcsökkentések végrehajtására − mondta Karvalits Ferenc az MNB alelnöke pénteken a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.
Nem változtat a jegybank monetáris tanácsa az alapkamaton idén augusztusig – derül ki az Ecostat Mikroszkóp című márciusi kiadványából. A kutatóintézet azt valószínűsíti, hogy augusztusig marad a jelenleg is érvényben levő 5,50 százalékos kamat.
Harminc bank ellen indított vizsgálatot a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), mert elképzelhető, hogy nem csökkentették annyira a forinthitelek kamatait, amennyire azt megtehették volna − értesült az RTL Klub.
Változatlanul, vagyis a 3,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta irányadó kamatát szerdán a lengyel központi bank. A döntés megfelel a piac várakozásainak.
Még fél százalékpontnyi idei magyarországi kamatcsökkentést valószínűsítenek londoni feltörekvő piac elemzők és a hazai szakértők egyaránt.
A Monetáris Tanács szoros szavazati aránnyal csökkentette 25 bázisponttal 5,50 százalékra az alapkamatot − mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a hétfői sajtótájékoztatón.
A monetáris tanács 25 bázisponttal, 5,5 százalékra, rekordmélységbe csökkentette a jegybanki alapkamat szintjét hétfőn.
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, a piaci elemzők döntő többsége további, 25 bázispontos kamatcsökkentést vár.
A monetáris tanács hat tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére, ketten 50 bázispontos lazítást javasoltak, míg egy tag az alapkamat szinten tartása mellett voksolt a február 22-i kamatdöntő ülésen – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jegyzőkönyvéből.
Túlzottak a magyarországi államháztartással kapcsolatos piaci aggodalmak − áll az egyik vezető londoni befektetési ház helyzetértékelésében, amely szerint a magyar jegybanknak van mozgástere a további kamatcsökkentésekhez.
Kedd délelőtt 265 forint alatt jegyezték az eurót: a nemzetközi bankközi devizapiacon 7 órakor 264,93 forintot ért egy euró, 10 óra után nem sokkal pedig már 264,05-re erősödött az árfolyam.
Miközben az eurózónában, az USA-ban vagy Japánban még hónapokra betonba ágyazottnak tűnik az irányadó ráta, addig Ausztráliában a héten már a negyedik emelést hajtották végre, Oroszországban pedig még bőven van tér a lazításra. A folytatás leginkább ilyen sokszínű lesz, az "exit stratégiák" időzítése és ütemezése is eltérően alakulhat.
A hétfői 25 bázispontos kamatcsökkentés után a történelmi mélypontját elérő 5,75 százalékos jegybanki alapkamat szinten tartását, legfeljebb még egyszer, újabb 25 bázispontos csökkentését tartják elképzelhetőnek szakértők, azt sem kizárva, hogy év végén újra emelkedhet az alapkamat.
Történelmi mélypontra, 5,75 százalékra csökkenhet hétfőn a magyar jegybanki alapkamat, ha a monetáris tanács az elemzői várakozásoknak megfelelően újabb óvatos lépéssel, 25 bázispontos csökkentés mellet dönt.
Egyöntetűen negyed százalékpontos kamatcsökkentést várnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői ülésétől az MTI által megkérdezett londoni felzárkózó piaci elemzők.
Lassan ki kéne kászálódnunk abból a sárgödörből, amelyet az elhibázott gazdaságpolitikával, és túlzott szociális igényeinkkel magunk kezdtünk el kicsákányozni, s amelyet a nemzetközi pénzügyi válság exkavátora úgy elmélyített, hogy kis híján belefulladtunk. A kilábaláshoz sok más mellett alacsonyabb alapkamatra volna szükségünk. De lesz-e?